Hírszalag

Figyelem! Minden szombaton és vasárnap 09:00-től közös edzés a kavicstól - Budapesti krt. 34/B. Megjelenés csak tiszta, karbantartott kerékpárral! Fejvédő használata javasolt, 18 év alatt kötelező! Az újonnan érkezők mielőtt csatlakoznának, érdeklődjenek a Kossuth L. sgt. 57. szám alatt a Maniacban, hogy mi a támasztott követelmény. Mindenkit szeretettel várunk!

VII. Tisza Maraton, Szeged
2009-08-16

001_3.jpg077.jpgMajd kétszáz évvel ezelőtt, amikor Karl Von Drais erdész megalkotta az első, még fából készült, de már kormányozható kerékpárt, valószínűleg nem sejtette, hogy a 21. századra az egész világon elterjedt közlekedési eszköz, és Olimpiai sportszer lesz.

A kerékpáros versenysport születését 1826-ra tehetjük: ekkor volt az első „kerékpáros verseny” Münchenben, Drais féle masinákon.

E közel két évszázados múltra visszatekinthető versenysport, ma már nagyon fontos szerepet tölt be a sportrendezvények életében.

Nem volt ez máshogy 2009. augusztus 16.-án amikor közel 200 kerekes nevezett annak a szelemében, hogy az előttük álló kihívást, kilométert, legyőzzék.

Na de ne rohanjuk ennyire előre.

013.jpg080.jpgA szokásokhoz híven a versenyen való részvételhez nevezés szükséges, és aki nem tette ezt meg előre annak a helyszínen kellett.

Ennek a zökkenő mentességére gondolva a nevezés, már a korai óráktól biztosítva volt a kiírásban szereplő időpontig.

A nevezésért felelős lányok mindent megtettek annak érdekében, hogy ez lendületesen történjen.

Az időjárás kegyességének jóvoltából a hőmérséklet mutatója az egekbe szárnyalt, ami szercsére nem vette el a kedvét azon indulóknak akik a Huszár - Mátyás rakparton készülődtek.

A 10 órás rajthoz szólítás a rendezvény azon része ami felhívást intéz, hogy "Közlekedj két keréken!" A népes mezőnyhöz azok is csatlakozhattak egy körmenet erejéig akik ezzel a felhívás értékével értenek egyet. Így a versenyzők, szabadidős kerékpárosok mellett a sorokban fellelhető volt a mindennapi munkába járó kerekesek is. Örömmel láttuk, hogy a társszervező Szegedi Sport és Fürdők Kft. ügyvezető igazgatója - Bánáti Antal és az Általános igazgató - Szovics Zoltán családjával a menetben tekert.

028.jpg088.jpgA Szeged város szívét átölelő körmenetet követve a hivatalos rajt elhangzásával megkezdődött a VII. Tisza Maraton.

Ahogy az előző évben, úgy a mostaniban sem maradhatott el, hogy a versenyzőket a Lochner Kft. által biztosított járműkövető rendszer következtében nyomon követhettük a helyszínen egy nagy képernyős televízió segítségével vagy az "otthonainkban" a világhálón keresztül.

A folyamatos információkról - Kiss Balázs - Rádió 88 műsorvezetője gondoskodott.

Az elrajtolt mezőny, amíg az akadályokkal és az időjárás hőmérsékletével vívhatták a harcot a rajt-cél övezetben a gyerekekre terelődött a figyelem. 10 óra 30 perckor már az ő tudásukat, ügyességüket ill. gyorsaságukat csodálhattuk a lelkes és népes nézőkkel, szurkolókkal és szülőkkel.

037.jpg230.jpgA nagy hőség ellenére a gyerekek fegyelmezetten és izgalommal várták az ügyességi pálya, és a rövidtávú futamok megmérettetését. Ahol igen szép eredmények születtek, az óvodás és a kisiskolás korcsoportokban.

Az eredményhirdetés előtt a megérkezett az első versenyző - Blazsó Márton (Contact-Godatech Pécs SE), aki a fordítót követve a második köre ment. De a meghirdetett fődíjt már magának tudhatta, ami nem más mint a Pappas Magyarország Kft. jóvoltából hétvégére felajánlott személygépkocsi - egy KIA SOUL.

A nyomában a 40km-es verseny győztese Tóth András (Zalaegerszegi KSE) 01:08:49-es időeredménnyel.

Majd lassan szállingózni kezdtek a megfáradt, elégedett, és teli élményekkel gazdagodott kerekesek.

068.jpg260.jpgKözben újból az ifjakké lett a figyelem, és a "kis lurkók" a dobó fokaira lettek szólítva. Öröm volt látni, hogy már ebben a korban is mindent megtesznek azért, hogy ott állhassanak a  megérdemelt díjakkal a nyakukban.

Egyre több kerekes érkezett a célba és lassan a két körös vagyis a 80km-es felvezető motoros láttuk száguldani a nagy képernyős tv-én a rakpart irányába. Ami azt jelentette, hogy készülhetünk a befutóra - és nem mást mint a 2008-as év Tisza Maraton győztesét Blazsó Mártont (Contact-Godatech Pécs SE) köszönthettük 02:20:44-es idővel.

Az eredményhirdetést és a versenyzőket várva a népes közönséget a beérkezett versenyzőket elsőként a - Szegedi Bike Trial Team szórakoztatta - Oláh Sándor, Oláh Tamás és Bauman Zoltán (KOKÓ) közreműködésével. Látványos elemekkel és a közönség bevonásával, ami időnkét lélegzetelállító produkciót takart.

144.jpg354.jpgKözvetlen utánuk Polácsik Krisztián (98-as VB aranyérmese) és Körösi Norbert (94-es VB aranyérmese) mutatta meg tudását BMX Freestyle - Fatland stílusban, a közönség nagy örömére.

A kategóriák győzteseik a Szegedi Sport és Fürdők Kft. által biztosított érmek mellet tárgyjutalomban részesültek a Bike Line, Prolog, Maniac és Heavy Pedál kerékpárüzletek jóvoltából.

Továbbá az Intersport, Prolog, Maniac és a Novosec Kft. által felajánlott tombola díjait a nyertesek örömmel vették át.

Ezúton is szeretné megköszöni a Szegedi Kerékpáros Sport Club a VII. Tisza Maraton - Szabadidős Kerékpáros Sportrendezvény támogatóinak a közreműködésüket, segítségüket és hozzájárulásukat.

Továbbá mindazoknak akik a rendezvény lebonyolításában részt vettek.  

Társszervező:

  • Szeged Sport és Fürdők Kft.

Támogatók:

  • FINGERPRINT – Kreatív Kommunikációs Ügynökség,
  • DEKOR- Action Kft.,
  • Primavera – Magyarvíz Kft.,
  • Pappas Autó Magyarország Kft.,
  • Residens Kft.,
  • Lochner Kft.,
  • Rádió88,
  • InnoMedio Kft.,
  • Ethics Sport,
  • INTERSPORT Magyarország,
  • Party-Showtek Kft.,
  • Bike Line kft.,
  • Heavy Pedál Kft. – Szerviz és Kerékpárüzlet,
  • MANIAC Szerviz és Kerékpárüzlet,
  • PROLOG Szerviz és Kerékpárüzlet,
  • REMAX Kft.,
  • NovoSecurity Kft.,
  • Csongrád Megyei Rendőr Főkapitányság,
  • ATIKÖVIZIG,
  • Gróf Széchenyi István Kajak-Kenu Evezős Központ,
  • valamint a Szegedi Kerékpáros Sport Club tagja, azok családtagjai

433.jpg

Eredménylista: ide kattintva tölthető le.

Illés Tibor - ITB Panoráma Fotó:

Sajtóelőzetes: a szegedindex.hu oldaláról.

A VII. Tisza Maraton rajt-cél övezeti panorámafotói: ITT! és ITT! és ITT!

Fénykép galéria előzetes! : ITT!

Résztvevő fényképgalériája : IDE kattintva megnézhető.


Hozzászólások
Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie.
Név
Jelszó
Eredmények 0 - 0