Érkezés: a rajtcsomagot mi a verseny napja előtt átvettük, kb. 5 percbe belekerült, pedig előre voltunk nevezve. A csomagokat akkor szedték össze. Késöbb tudtuk meg véletlen, hogy a chipet, mellyel az időt mérik majd, meg sem kaptuk, ezért külön kell visszamenünk. Ezt ekkor senki sem közölte velük, tehát csak a szerencsén múlt, hogy értesültünk róla. Máshol ez a rajtszámmal együtt jár.

A többi esemény időpontkiírása sem volt pontos, bár mindenfele volt programfüzet, volt ami egy nappal később rendeztek végül.

A rajt napján iszonytató kánikula volt, bár az egész hét így telt. A rajt napján is lehetőség volt nevezésre, ráadásul nem is volt magasabb összeg kiírva annak, aki előnevezett. A listákon látni lehetett, hogy evvel sok ember szeretne élni, mivel valószínűleg nem bíznak az időjárásban. Az előző hetek eléggé változatosak voltak. A sorok pillanatok alatt kialakultak, rengetegen akartak nevezni, de a szervezők nem tudtak megbírkózni a feladattal. Összeomlott a rendszer, ami nem volt valami erős és beállt a káosz.(Nem kapott mindenki chipet.) Egymásra mutogatott mindenki, kb. 1 órával elcsúszott a rajt (kb. 11-kor volt végül), az amúgy is rekkenő nagy hőségben. A bemelegítés, táplálkozás és formaidőzítés nem sokat ért ezek után. A beszólításnál is káosz. Nincsenek rendes listák a bírók kezében. Az emberek kénytelenek voltak egymáson átvergődni, mert rossz helyen gyülekeztették őket.

A pálya már az előző napokban ki volt jelölve, legalább is az első szakaszon, ahol jártunk. Az erdőben kis táblák hívták fel a túrázók figyelmét a vasárnapi versenyről, ez pozitív volt. Sajnos a szalagozás már kevésbé. Jeleket tettek, csak nem jó helyre. Az helyes irányokat későn jelezték, nem volt idő rájuk reagálni, főleg egy lejtőn lefelé, ahol egyébként is kanyarodik az út, a földön félméteres fű, kövek, ágak minden felé a vihartól, közben 40 felett van a tempó. Éles balos és jobbos kanyarok, irányítok nélkül. A "Rossz irányok" a kereszteződések után 20-25 méterrel egy kis piros „X” jelezte valamelyik fán. A rossz irányok szalaggal vagy fehér vonallal nem voltak lezárva, mint ahogy más maratonokon már megszokhattuk és bevált. Az utak nem voltak normálisan letakarítva, igaz hogy kidölt fák nem voltak, de az összes gally és a félméteres fű az ott maradt. Ezek alatt a kövek és nyomvályúk eléggé veszélyesek voltak. Nem véletlen az a rengeteg defektet szerelő versenyző a pálya szélén. Én is hasonlóan jártam, bár inkább a küllők közé beforduló vagy a váltóba beakadó és az azt letépő ágaktól tartottam inkább.

A frissítőpontokban az odahelyezett emberek lelkesedésével nem volt probléma, csak az informáltságukkal, az előkészítéssel és a szervezettségükkel. Gondolok itt a lejtő alján egy jobbos kanyarba tenni egy ilyen pontot, ahol semmi árnyék és a frissítők kint állnak a napon, főleg egy ilyen napon. Lehet sejteni mi lesz abból egy óra alatt. Hidegkúton, ahol a hosszútáv négyszer is áthaladt, nem volt biztosítva rendesen az áthaladás, kordon nem volt, a hegyről visszafelé guruló emberek az első pontra akartak behajtani frissíteni, szegények azt látták, a másik el volt dugva előlük, a kanyar miatt, ráadásul nagy tempóval jöttek, hiszen egy meredek domb alján volt a tábor. Ez nem futóverseny. Oda kell tenni, ahol lassan megy az ember. A frissítő zóna eleje ki volt jelölve, de a vége? Lényeg, hogy a sok lelkes önkéntes, hozzátartozó nélkül akik próbáltak improvizálni nagyobb lett volna a versenyzők elégedetlensége.

A pályabírók, időmérő pontok nem voltak éppen a terepen, simán lehetett rövidíteni, mindenkinek csak a lelkiismeretén múlt, sajnos nem mindenkinek van. Ezt saját szememmel és fülemmel kellett tapasztalnom. „Ti tudjátok, hogy végigmentem-e!”

A befutónál szinte mindenkinek mondták az eredményét, mégsem tudtak hiteles eredménylistát bemutatni, a mai napig sem. Az eredmény hirdetést eltolták vagy meg sem tartották, hitegették az embereket késő estig. Az étkeztetésről nem is beszélnék. Arról sem, hogy mindezért fizetni is kellett. A reklám dolgokért pedig felárat sem voltak szívbajosok elkéri, ahol a „szponzorok” hirdetik magukat.